Egy Enciklopédikus Lexikon
Gabriel García Márquez jelentős kolumbiai író és irodalmi Nobel-díjas volt.
Életének elejét Gabriel García Márquez nagymamájánál nevelkedve töltötte, szüleivel csak később kezdett együtt élni. Jogot kezdett tanulni, azonban nem fejezte be. Életének első évtizedeiben újságíróként, majd később külföldi tudósítóként is dolgozott – ennek a szakmának köszönhetően jutott el az 1950-es években Európába, ahol életének több évét töltötte. 1961-ben aztán Mexikóban telepedett le családjával.
Az 1950-es évek második felére és főleg az 1960-as évekre datálódnak első irodalmi publikációi. Az 1950-es években főleg novellagyűjteményeket vagy kisregényeket adott ki – például az Elhullott levelek (La Hojarasca) című kisregényt. 1967-ben aztán megjelent Gabriel García Márquez legfontosabb műve – a Száz év magány (Cien años de soledad).
Gabriel García Márquez a mágikus realizmus egyik legjelentősebb képviselője a világon. Ez egy olyan műfaj, amelyben a valós történelem helyi legendákkal vagy természetfeletti eseményekkel keveredik. García Márquez és a Száz év magány című műve felkeltette az érdeklődést a latin-amerikai szerzők iránt a világ többi részén is, amivel a világirodalom más szerzőkkel is gazdagodott, például Mario Vargas Llosával vagy Jorge Luis Borgesszel.
A Száz év magány a Buendía család nagyon széles körű sorsát követi nyomon, akik a dél-amerikai Macondo faluban élnek. A történet nagymértékben elágazó, fantasztikus motívumokat használ, a történetben gyakran ismétlődések és szimbólumok sokasodása fordul elő. Ez a mágikus realizmus csúcsműve.
Ez a könyv nemzetközi hírnevet és anyagi biztonságot hozott neki, és azóta García Márquez elsősorban irodalommal foglalkozott. A Száz év magány sikere után visszatért Európába, ahol több évet Spanyolországban élt, de utazott is.
A következő években Gabriel García Márquez további jelentős művekkel jelentkezett, amelyek közül azonban a legtöbb már nem érte el a Száz év magány hírnevét. 1978-ban például megjelent a Pátriárka alkonya (El otoño del patriarca), amely García Márquezre jellemző stílusban (szarkazmus, túlzás, nem lineáris elbeszélés, cselekményismétlés, szimbólumok felhalmozása, fantasztikum) dolgozza fel a gyakori dél-amerikai irodalmi témát – a diktátorok életét és hatalmát.
García Márquez irodalmához azonban egyértelműen hozzátartoznak a novellák is – említsük meg például az 1972-es gyűjteményt, A naiv Eréndira hihetetlen és szomorú története és kegyetlen nagyanyja (figyeljük meg a címben is a tipikus szarkasztikus túlzást) (La increíble y triste historia de la cándida Eréndira y de su abuela desalmada) vagy a későbbi Tizenkét vándornovellát (Doce cuentos peregrinos, 1992). Az 1980-as években aztán további két jelentős regény jelent meg. 1981-ben jelent meg egy kevésbé tipikus regény, a Krónika egy bejelentett halálról (Crónica de una muerte anunciada), amelyben García Márquez a detektívregény műfajába kalandozott, ugyanakkor ez a korabeli viszonyok és a társadalom meglehetősen kemény kritikája volt.
Ezt követte egy könyv, amely valószínűleg egyenértékű a Száz év magány hírnevével, a Szerelem a kolera idején (El amor en los tiempos del cólera, 1985), amelyben García Márquez egy késői szerelem történetét meséli el, amelyre a szereplők évtizedekig vártak. García Márquez itt kissé eltávolodott a mágikus realizmustól és a töredezett narratív szerkezettől, és egy bonyolult romantikus történet elbeszélésére koncentrált.
Ebben az időszakban kapta meg Gabriel García Márquez az irodalmi Nobel-díjat 1982-ben, és végleg beírta magát a világirodalom történetébe. Az 1990-es évek alkotásaiból említsük meg a Szerelemről és más démonokról (Del amor y otros demonios, 1994) című kisregényt, amely a kolumbiai babonák, a latin-amerikai és fekete mítoszok, a tiltott és sokkoló szerelem, valamint az ördögűző módszerek lenyűgöző feldolgozása.
Ennek a jelentős latin-amerikai írónak az utolsó műve 2004-ben jelent meg, és a Bánatos kurváim emlékezete (Memoria de mis putas tristes) címet viselte. Gabriel García Márquez újságíróként és személyiségként is politikai szerepet vállalt – mindig a baloldali spektrumhoz tartozott. Támogatta Castro kubai rendszerét, csodálta a szocialista forradalmakat Dél-Amerikában és Afrikában, utazásokat tett a vasfüggöny mögé.
Fontos azonban megjegyezni, hogy Csehszlovákia Varsói Szerződés csapatok általi megszállása után ellenezte a szovjet önkény ezen aktusát. A cseh olvasó számára érdekes lehet, hogy García Márquez többször is meglátogatta Csehszlovákiát (többek között találkozott Milan Kunderával), és kelet-európai utazásairól útleírásokat is írt, amelyek nálunk Kilencven nap a vasfüggöny mögött címmel jelentek meg.
Élete utolsó éveiben Gabriel García Márquez számos egészségügyi problémától szenvedett. 2014-ben, 87 éves korában halt meg egy sor egészségügyi komplikáció után.