Egy Enciklopédikus Lexikon
Alberto Moravia olasz író és újságíró volt.
Valódi neve Alberto Pincherle. A Moravia nevet írói álnévként vette fel, ez a név családi történelméhez kapcsolódott. Alberto Moravia életét alapvetően két tényező befolyásolta – először is gyermekkorában ún. ortopédiai tuberkulózisban, csontgyulladásban szenvedett, ami megakadályozta, hogy normális gyermekkora és normális oktatása legyen. Gyermekkorának és serdülőkorának nagy részét Moravia szanatóriumokban töltötte, ahol magántanárai voltak.
A másik jelentős hatás életében zsidó származása volt, ami miatt fasiszta Olaszországban üldözték és zaklatták. Jelentős egészségügyi problémái ellenére Moravia 1929-ben kiadta első regényét, az Érdekteleneket (Gli indifferenti). Ez a könyv a mai napig a legjobb regényének számít. Ez az olasz burzsoázia társadalom kritikája, társadalmi témájú mű. Egy anya és gyermekei történetével foglalkozik, akik nem elégedettek családjukkal és társadalmukkal, és a rákényszerített értékek ellen lázadással és azzal az érdektelenséggel harcolnak, ami a műnek a nevét adta, végül azonban a konvenciók elfogadásához vezet, ami Moravia szempontjából pesszimista vég, mivel a fiatal generáció semmit sem változtat meg.
Ez a regény Alberto Moraviát az olasz írók élvonalába repítette. Ugyanakkor számos ellenséget szerzett vele Mussolini fasisztái között, akiknek cseppet sem tetszett, hogy Moravia regényében az olasz középosztály társadalmát kritizálja, amelyen a fasiszta rezsim alapult. A második világháború előtt Moravia karrierje sikeresen folytatódott. Saját irodalmi munkássága mellett újságokba is írt, és több folyóiratot is vezetett. Európai és világkörüli utazásairól útleírásokat is kiadott. 1935-ben kiadta az Elvesztegetett ambíciók (Le ambizioni sbagliate) című regényét, amely a sikeres Érdektelenekre kívánt építeni, azonban a regény nem érte el Moravia debütálásának minőségét.
Emellett ebben az időszakban novellagyűjteményeket is kiadott – például a Szép életet (La bella vita, 1935). Moravia munkásságát az ún. neorealizmushoz soroljuk – egy irodalmi irányzat, amely a társadalom aktuális problémáival foglalkozik, általában kritizálja annak berendezkedését, és a szereplők közötti (gyakran zavart) kapcsolatokra, valamint a karakterek részletes és mély pszichológiai rajzára koncentrál. Ugyanakkor lehet, hogy a vidéki irodalomhoz és a középosztály, valamint a szegények életéből vett történetekhez való vonzódásról van szó.
Ezen irányzat szerzőire jellemző az antifasizmus, néha olyan mértékig, hogy az antifasizmust a neorealizmus fő jellemzőjének tekintik. Ma Moraviát a neorealizmus egyik fő képviselőjének tartjuk, azonban néhány szövegében szürrealizmus vagy más, a két világháború közötti modernizmus irányzatainak elemei is megtalálhatók. Ahogy azonban a harmincas évek teltek, a talaj egyre forróbbá vált Olaszországban Moravia számára.
Zsidó származása és antifasiszta nézetei miatt megakadályozták a publikálásban, illetve az újságoknál vagy a filmiparban való munkában. A helyzet még rosszabbá vált a Maškaráda (La mascherata, 1941) megjelenése után, amely közvetlenül kritizálta Mussolini rezsimjét és a fasizmust. 1937-ben Alberto apjának unokatestvéreit is meggyilkolták, akik antifasiszta ellenállási csoportot alapítottak. A legnagyobb veszély azonban 1943-ban fenyegette Moraviát, amikor letartóztatták volna. Szerencsére figyelmeztették, és megpróbált elmenekülni.
A szövetségesek által ellenőrzött területre való menekülése nem sikerült, de elkerülte a letartóztatást, és a következő hónapokban bujkált. Alberto Moravia sikeresen túlélte a háborút, és annak befejezése után visszatért az íráshoz.
Ebből az időszakból érdekes az Agostino (1944) című regény, amely egy kamasz fiú történetét meséli el, aki a tengerparti tartózkodása során felfedezi anyja szerelmi viszonyát, ami (a helyi fiúbandában átélt élményekkel együtt) a szexualitás és a női és férfi világ közötti kapcsolatok korai megismeréséhez vezet. Folytassuk az Engedetlenséggel (La disubbidienza, 1948), amely Moravia más regényeihez hasonlóan egy fiatal hőst mutat be, aki undorodik a családjától, az életétől és általában a körülötte lévő világtól, az előzőleg említett regényhez hasonlóan itt is tükröződnek az első szexuális élmények, amelyek azonban nem elégedettséget, hanem csak további elidegenedést hoznak a fiatalember számára.
Ahogy a 40-es évek teltek, Moravia elkezdett eltérni eredeti narratívájától – érdektelenség és ellenállás a társadalommal szemben, elidegenedés érzése, korai szexualitás stb. – és a vidéki élet és a szegények életéből vett motívumok felé fordult. Ennek az időszaknak a nagy regénye a Római lány (La romana, 1947), amely egy prostituált lánynak a története. Moravia itt a fiatal nőt pozitív hősként ábrázolja, aki sorsa ellenére megőrzi saját büszkeségét és magabiztos természetét.
A háború utáni időszak legjelentősebb regénye a Hegyvidéki nő (La ciociara, 1957), amely egy olyan nő sorsára összpontosít, aki a háborút és a német megszállást az olasz hegyekben éli át. Itt Moravia saját háborús élményeit hasznosította. Háború utáni munkásságából említsük még a Római történeteket (Racconti romani, 1954) és az Új római történeteket (Nuovi racconti romani, 1959).
Utolsó jelentős regénye a Nuda (La noia) 1960-ból, amely Moravia egy másik fontos motívumát tematizálja, amely végigkíséri egész munkásságát. Későbbi életében Moravia szinte teljesen felhagyott a prózaírással, és sokkal többet írt drámákat, és főleg útleírásain és publicisztikai munkáin dolgozott. Az olasz politikai élet kiemelkedő alakja volt, 1984-ben még az Európai Parlamentbe is megválasztották.
Moravia későbbi éveiben is foglalkozott irodalommal, azonban munkássága már korántsem érte el az első fél életének regényeinek és novelláinak minőségét. Felesége Elsa Morante, jelentős olasz írónő volt. Későbbi partnere egy másik írónő, Dacia Maraini volt.